Az emberek hálásak voltak akkoriban a pilótáknak. A koncentrált akarat, karakter, kockázatvállalás szimbólumai voltak. Bátorságuk és elméleti tudásuk példaként állt a közember előtt.

1955-ben Armavirban megkapta új egyenruháját, és nagyon korán öszülő haja miatt becenevét is: "Szürke". Armavirban 45 kadét volt. Zuev parancsnoka azt monta neki: "Szürke, ... te átkozott ... a parancsnokkal fogsz repülni. Vigyázz, ne szarj a kozákokra..." és nevetett.

Vlagyimir Nyikolajevics Katkalov volt a repülőparancsnoka. MiG-15 UTI gépeket használtak. Beültették a kétülésesbe. Három gyakorlatot kellett megcsinálni. Zónarepülés oktatóval, majd két iskolakör és végül kirepülés a lőtérre, ahol éles lőszerrel lőttek a kihelyezett célokra. Engedélyt kért a zónában a manőverezésre. A válasz: "Menj, fiam, menj tovább". Elvégezte hát a feladatokat, majd visszatért a bázisra, leszállt, parkolóhelyére gurult. Mindenki ott állt. Kadétok, oktatók, a századparancsnok Mihail Ivanovics Kuznyecov legelöl. Megvárta, amíg az oktatója kiszállt, majd ő is elhagyta a gépet, és Kuznyecovhoz ment: "Tábornok elvtárs, kész vagyok az értékelésre" mondta. A tábornok arra kérte kövesse őt. Mögötte ment hát, az oktatója pedig a tábornok mellett. A tábornok közölte oktatójával: "Századparancsnok, ha az összes pilótája olyan, mint ez, nem lesz gondja. Zuevet kiválóra értékelem".

Mi volt a zónarepülés? Felszállás, kirepülés egy adott zónába 15-20 kilométerre. A zónában jelenteni kellett: "Zónában vagyok". Válasz: "Indítsa a feladatot: irányváltás jobbra-balra. Emelkedés, süllyedés. Félorsó. Hurok, félhurok, majd spirál lefelé és utána bázis megközelítése, leszállás". Ezt hívták "Zóna járatnak"

Repülni kellett a lőtéri feladatokat is, 20 éleslőszer javadalmazással. "Berepültem a lőtérre, eltaláltam a célt... bumm... majd leszálltam. A kadétok rohantak felém: Hé, Szürke! 16 találatod van! - kiabálták". A kielégítő az 3 találat. A jó, az 5, de 8 találat volt a minimum elvárás, a 20 pedig kiváló. A 16, az átlagon felüli. Még két lőtéri repülése volt, és meglett a kiváló 20 találatos eredménye.

Egy repülés után századparancsnoka Alexandr Vasziljevics Kozlov, odament hozzá és azt kérdezte az egyik 15-ösre mutatva: "Látod azt a gépet? Danilkin kadét azzal repült egy közepeset, a lőtéren pedig csak egy 3-as találatot ért el. Ha a "Zóna járatot megint roszul csinálja meg, kizárják, pedig két évig tanult. Szállj fel Danilkin hívójelével, és csinálj két "Zónát"

Zuev a géphez futott, beült, Danilkin hívójelével engedélyt kért a feladat elvégzésére, és lerepülte a Zónát kiválóra. Danilkin is megkapta a diplomáját. Pavel Danilkin az első szolgálati évében lezuhant, és meghalt. Nem mindenkiben van tehetség...

Zuev: "Hiszem, hogy bűnös vagyok a halálában. Hiába képezték két éven keresztül, egyszerűen nem volt alkalmas pilótának. A baltikumban szogláltam, amikor mondták, hogy Pavel Danilkin lezuhant. A srácok tudták, hogy én repültem le helyette a feladatot, és csak ezért maradhatott. Azt monták: ha nem csinálod meg, akkor nem lesz pilóta... de ma is élne" Ilyen a sors...

Más tapasztalatai is voltak. Ismerni kell a gép minden elemét? A "Balti égbolt" című filmet hozta példának, amiben egy pilóta kiszállt a pilótafülkéből, és megkérdezte az egyik katonát: - Van egy érméd? Valami beragadt, és kellett egy érme. Amikor megkapta, bedugta az érmét valahová és a motor elkezdett dolgozni.

Zuev: "A mi pilótáinkat technikailag is erősen képezték, de egyáltalán, szükség volt erre? Őszintén? Nem. Leszálltam, és már jött is a technikus: - Bármilyen panasz, Szürke? - Elmondtam a tapasztalt hibát, és mentem tovább. A technikusok meg kijavították".

"Elvégeztük az elméleti vizsgákat is. Ha a repülési, és elméleti feladatokat is kiválóra végezted, első osztályú diplomát kaptál. Ennek előnye az volt, hogy te választhattad meg, hol szolgálj, flotta, vagy hadsereg. Az oktatója azt mondta neki: "Ha könnyű helyre szeretnél kerülni, válaszd a CHF-t. Ha külföldre, akkor a TOF-re jelentkezz. Ha viszont valódi pilóta szeretnél lenni, akkor a BF". Így került Zuev a Balti Flottához. A Balti Flotta szolgálati területe nagyon szeszélyes időjárással bír, köd ... szél... viharok. Itt az éghajlat tanít repülni. "Valóban, a Balti Flottánál nagyon hamar másodosztályú pilóta lettem".

Az ünnepélyes diplomakiosztó után megkapta azonosító kártyáját. "Vonatra szálltunk, és irány Szocsi. A csapatban hét haditengerészeti pilóta, és négy a hadseregpilóta volt. A hadseregiek Leningrádba mentek. A vonaton jól berugtunk. Szocsiban volt egy hónap pihenés, és jött a Balti Flotta. Kalinyingrádban találkoztunk Preobrazhenskijjel, a Balti flotta légierejének tábornokával. Századparancsnokaink is ott voltak. Busszal vittek minket Mamonovoba. Így kezdődött a szolgálatom harci egységnél".

"A 412 ezrednél az oldalszámok magasak voltak, hogy megzavarják az ellenséget. 12-52... hogy ilyen sok gép van... számozás szerint, pedig valójában nem. Érdekes, hogy az egység háborús szervezettségben működött. MiG-17-eseik voltak. Az egység a korábbi 4. Gárda IAP volt. A MiG-15, és a 17-es között nem sok különbség volt. A 17-es egy kicsit hosszabb... de tényleg" ... és nevetett. "A 17-es egy méterrel hosszabb volt, egy kicsit nehezebb, és sokkal semlegesebben repült.. Beszéltünk pilótákkal, akik harcoltak Koreában 15-össel, majd később MiG-17-essel. Azt mondták nekünk, hogy a 17-es nagyobb "tölgyfa" volt, mint a 15-ös. Mindkettőt fatörzshöz hasonlították, de szerintem nem a reptulajdonságaik miatt..."

Az ezred parancsnoka Malakha Vladimir Afanasyevich volt. Századparancsnok Gornichenko. Gornichenko összegyűjtte őket és kiosztotta az egyéb reptéri feladatokat is, pl. a "landolási baleset-megelőző főnök"-öt, aki rádión segíti a leszálló pilótákat. Azt mondta: "Megtanítom nektek fiúk, hogyan kell harcolni, de a le-. és felszállás rutinja a ti dolgotok". Gornichenko jó századparancsnok volt. Harcolt a háborúban, nyolc ellenséges gépet lőtt le, egyszer őt is lelőtték. "Az egység régi parancsnoka Vasilij Fjodorovics Golubev akkor szibériai ezrednél szolgált. Küldött hozzánk egy tisztet, hogy kiválasszon néhány pilótát, akik a szibériai ezrednél folytatják pályafutásukat. Volt aki akarta, és volt aki nem. Megnézte a repülési naplókat, és kijelölt néhányunkat. Megérkeztünk a szibériai Tolmachevoba. Ott aztán civil utasszállítóval, katonai szállítási feladatokat kellett repülnünk. Vadászpilóta szállítóval repül...? Az egyik pilótánk majdnem egy másik Tu-104-es tetejére szállt le". Egy idő után rájöttek, hogy ez nem fog működni: "Ez minden fiúk, ezt a szart megszüntetjük, az ezred elmegy innen."

Visszatértek a 412. ezredhez. Volt ott egy politikai tiszt. "Pilóta volt. Elég rossz pilóta. Kérte, hogy lépjek be a pártba. Én akkor kezdő oktatópilóta voltam. 12 oktató volt. Mindig külön ültünk az ebédlőben a többiektől." Zuev egyszer későn érkezett, és nem volt már hely az asztalnál. Tovább ment, és Boris Shaifer, az ezred mérnöke megszólította: "Anatolii Ivanovics, Ön szerint valóban szükség van politikai tisztre az századnál?" Zuev: "Persze, hogy szükség van. Egy század politikai tiszt nélkül olyan, mint egy falu a helyi bolond nélkül". Ez nem volt hízelgő. Valaki jelentette is... Godukov a politikai osztály oktatója hívatta Zuevet, és megkérdezte:

- Anatolii Ivanovics, mit gondol a század politikai tisztjének munkájáról?

- Nos, azt hiszem... 12 pilóta, majdnem 30 technikus, 60 katona... sok ember, mint egy vállalatnál. Kell valaki aki felügyeli őket.

- Akkor miért van rossz véleménnyel a politikai tisztekről?

- Elnézést, alezredes elvtárs, de láttam már egy csomó politikai tisztet az iskola óta. Össze-vissza szaladgáltak mindenféle felesleges papírokkal, de igazából soha semmit sem csináltak.

Zuevet nem büntették meg...

Az ezrednél eleinte ismét "Zóna" repüléseket végeztek. Aztán jött az egyszerű időjárási körülmények közötti, majd a komplex, végül a minimális látási viszonyok közötti repülés. 1960-ban kapott első osztályú katonai pilóta besorolást. Mamonovo, ahol települtek, elég közel volt a határhoz. "Az utolsó falu Branevo, 15 km-re volt tőlünk. Utána volt határ. Az '50 -es évek vége, korai 60-as évek eleje nehéz időszak volt." Branevo ma már Lengyelország területén van.

"Akkoriban mindkét oldalról voltak felderítő repülések. Sokszor riasztottak minket elfogáshoz. Ültünk a készenlétiben, egyszer csak kiabálni kezdett az ügyeletes: - A levegőbe! - és felszálltunk. A "Levegőbe" parancs mindig éles riasztás volt. Legtöbbször a századparancsnokkal repültem. Jött a parancs, mi autóval kisiettünk a géphez, a technikusok indították a hajtóművet, ellenőriztünk, és párban felszálltunk. Emlékszem, egyszer Adolf Popovskij századparancsnokkal szálltam fel. Megkapta a kurzust, magasság 11 000 méter. Észre is vett egy amerikai B-47-est. Valószínűleg a reakcióidőnket tesztelték. Popovszkij azt mondta:

- Látod, a bal oldalon?

- Látom, igen.

- Mindig figyeld az ellenséget. Milyen pályán, merrefelé tart. Élesítsd a fegyvereket!

Élesítettem. Egy 37 mm-es és két 23 mm gépágyúm volt.

- Menj előre! - utasított Popovszkij.

Gázt adtam, és gyorsan közelíteni kezdtem a B-47-est. Az amerikai azonnal a tengerpart felé fordult, majd irány vett nyugat felé. Klaipeda közelében volt egy másik ezred, a rádióban hallottam, hogy ők is emeltek gépeket, mi pedig parancsot kaptunk, hogy térjünk vissza a bázisra. Utolérhettük volna a B-47-est, az ő sebessége maximum 900 Km/h volt, a miénk 1200. Volt olyan eset, hogy üzemanyag minimumig követtünk egy gépet, és tartalék reptéren szálltunk le, Palangában. Fegyveres összetűzések a mi ezredünk részvételével nem voltak, de ha tűzparancsot kapunk, lőttünk volna."

"Nem volt háború persze ... de hadd meséljek el egy esetet. Ez akkor történt, amikor Szibériában, Kupinoban szolgáltam Szuhoj Su-9 elfogó vadásszal. Ültem bódéban, hirtelen jött a parancs: - Levegőbe! - Amikor gyakorlás volt, a rakétákat eltávolították. Most viszont ott voltak, két RS-2US (K-5M, AA-1 Alkali változat). Felszálltam. Irányt kaptam Barnaul körzet felé. Amikor a célt megközelítettem, láttam, hogy egy Aeroflot Tu-104-es. Próbáltam kapcsolatot teremteni vele. Hívtam lajstromszámát, a rádión az első gomb volt az, amellyel minden szovjet gépet elérhettünk.

- ilyen és ilyen szám... válaszoljon! (nem emlékszem a számára)

Nincs válasz.

- Az ilyen számú gép, megparancsolom, hogy válaszoljon!

Nincs válasz.

Valószínűleg elsodródtak, kiléptek a folyosóból, gondoltam. Számunkra ez behatolásnak számított. Akkoriban nem hallottunk még terroristákról. Jelentettem rádión, hogy a gép nem válaszol. Az irányító Anatolij Gnusarev volt, jó srác, szokott repülni is.

- Indítsuk el rá az egyiket, de "csendben"! - adta parancsba

Ez azt jelentette, hogy a célpont oldala mellett egyenesen elvezetve, élesítetlenül kellett kilőnöm a rakétát. Megfelelő helyzetbe manővereztem, és tüzeltem. A pilótafülke magasságában húzott el mellettük a "csendes" rakéta. Nagyon meglepődtek! Ismét hívtam őket:

- Következő alkalommal már önökre vezetem. Azonnal kövessenek! - na erre már reagáltak, és követtek a reptérig.

- Látják a kifutót?

- Látom - jött a válasz.

- Landoljon!

A "Tuska" (Tupoljev) landolt, én meg utána, és melléjük gurultam. Kiszálltam, odamentem hozzájuk. Addigra a személyzet a gép mellett volt már, szinte egyvonalban sorakoztak. A reptéri személyzet is közeledett. Láttam, hogy a kapitány elég sápadt volt. Megkérdeztem tőle:

- Figyelj, kedves barátom, miért vagyunk itt mi most?

A parancsnok kezdett kicsit megnyugodni.

- ... eltévedtünk ... -mondta.

Ezek azt állították, hogy a navigációs készülékeik nem működnek. Azt válaszoltam, hogy ha nem lövök rád, mész tovább szépen. Most meg írhatok jelentést a tábornokomnak, hogy miért lőttem ki egy rakétát...

- Ennyi... - válaszolta kókadtan - ...most el fogom veszíteni az engedélyemet...

Jelentettünk felfelé, aztán mivel ők nem repülhettek tovább, elkísértük őket a menzára, és vártuk a váltószemélyzetüket. A gép tele volt utasokkal. Nem értették a dolgot. Buszra tették, és elvitték őket valahová. Később jelentkezett Moszkva, és közölték velünk, a váltószemélyzet viheti tovább az utasokat. A hibázó személyzetet is küldjük velük a célállomásra, majd ott foglalkoznak velük."

A történetben visszatérünk Mamonovoba, ahol természetesen volt légiharc gyakorlás is. Egy-egy, kettő-kettő, illetve század, század ellen is. "Nem volt olyan, hogy más típus ellen repültünk volna, mindig 17-esek ellen mentünk. Radar nem volt, csak egy kollimátor (irányzék) a gépágyúkhoz. Bombákat, rakétákat Mamonovoban nem függesztettünk, csak póttartályokat. Földi célok elleni bombázókiképzésünk ekkor még nem volt, csak gépágyúval lőttünk. 200 lőszert hevedereztek be. A MiG-17 PF-t csak Szibériában repültem".

1960-ban Zuev átkerült a PVO-hoz a 14. hadsereghez. Ott is 17-esekkel repült. A repülési naplóját "Szigorúan Titkos" jelzésű postai küldeményben küldték utána. A századparancsnok Boris Ivanovics Staroverov volt. Azt mondta nekem, amikor megérkeztem:

- Szürke, gyere repüljünk egyet egy kétülésesben, had lássam mit tudsz.

"3-4 repülést csináltunk együtt, aztán átvitt Savasleikába, T-3-as kiképzésre. A T-3 tulajdonképpen egy Su-9 elfogóvadász volt. Az első szuperszónikus elfogó. Két hónapos elméleti képzést kaptunk, aerodinamikai, és repülőgépismeret a Su-9-re. Ha jól emlékszem, RP-9U (K-5, AA-1 Alkali) rakétákkal is ismerkedtünk. Sok panasz volt a korai célzóberendezésekre. A Su-9 már képes volt alacsonyan repülő célok ellen is tevékenykedni. A rakéták 20 Km-ig voltak jók. Be kellet nyomni egy gombot a befogáshoz, ha az megvolt, el kellett engedni, és amikor a cél hatótávon belül volt, elment a rakéta. Az elméleti képzés végén visszatértem az egységemhez."

Su-9 kiképzést ezután már egy harci egységnél, a 849. ezredenél folytatták.

"Mivel nem volt kétüléses Su-9, egyszerűen beültettek a pilótafülkébe, a gép orrát felemelték, és a századparancsnok azt mondta: - Nézd, ez az orr felszállási helyzete, amilyen most. - Mutatott egy kapcsolót. - Ez pedig a leszállási helyzete. Jól jegyezd meg!

Ez a PVD (pitotcső) miatt volt fontos, de a pilóta látószöge is nagyobb lett leszálláskor. Elmagyaráztak még egy-két dolgot, aztán mehettem..."

Su-9-essel Zuev sok federítő ballont lőtt le. "11, vagy 12 lufit szedtem le, amikor megkaptam a "Bátorság Érdemrendet, majd a 16. lufinál ennek a vörös fokozatát. A MiG-17-es nem tudta elkapni őket, túl magasan, olyan 19-20 ezer méteren szálltak. A ballonok konténereit a radarjaink be tudták fogni, mert bár kicsik voltak, de nagy volt a radarkeresztmetszetük. Svédországból indították őket, átrepültek felettünk, és Távol-Keleten fogták be őket. Egy 50 centis doboz volt bennük, kamerával, és rengeteg filmmel. Nagyon jó minőségű filmek voltak." Zuev elmesélte honnan tud a filmek minőségéről:

"Boris Staroverov egy MiG-15 UTI-vel repült, amikor észre vettek egy alacsonyan szálló ballont. Gépágyúval kilyuggaták, és a lufi gyorsan - de a szél miatt viszonylag nagy sebességel oldalirányba is mozogva - süllyedni kezdett. Borisék lelassítottak, már az átesés határán voltak, de a ballont a szél irányából megközelítve, a 15-ös szárnyával elkapták. Ezután bedöntötték a gépet, és hihetetlen szerencséjükre a ballon hosszú, erős műanyag kötele a szárny belépőélén egyszerűen a pilótafülke mellé csúszott. Elképesztő. Ebből hatalmas baj is lehetett volna, de nem lett. Boris hátrahúzta a kabintetőt, és a ballont egyszerűen behúzta a hátsó ülésbe. Elképesztő... Ha nem látom saját szememmel amikor leszállnak, soha el se hiszem..! Szerencse, hogy nem akarta a gépben kinyitni, mert felrobbantak volna. Sőt, valami hibás is lehetett, mert kiderült, hogy egy magasságérzékelő is volt benne, ami 3000 méter alatt egyszerűen felrobbantja a ballont... A technikusok hatástalanították a nyitószerkezet robbantócsapdáit, és kinyitották a dobozt. Innen tudom, hogy milyen volt a film gyártmánya, és minősége..."

Ekkoriban lőtték le Powers gépét. Zuev: "22 000 méteren repült... (Szerkesztő: 21 ezren) a vadászaink nem érték el, a rakéta igen. Powers be akarta kapcsolni az időzített megsemmisítőt, de nem sikerült. Powers okos volt, megértette, hogy nincs mese, katapultálni kell. Ha tovább próbálkozik, nem éli túl. Inkább katapultált. Jól tette."

Erről a témáról a katapultokra terelődött a szó. Zuev is katapultált 1961 szeptember 6-án egy Su-9-esből.

Zuev hadnagy gépe katapultálás után, 1961 szeptember 6.

"Novoszibirszki zónában voltam, végső megközelítésen. Fútómű ki, jobb és bal lámpa zöld, de az orrfutóé nem. Rossz a lámpa? Jelentettem a repfőnöknek rádión:

- Orrfutó nem jön ki.

- Repülj át előttünk. Felkapcsoljuk a keresőreflektorokat, és megnézzük kint van-e?"

Zuev finoman lement, végigrepült a pálya felett...

- Nincs kint az orrfutód, ne szállj le... - jött a válasz.

- Megpróbálok így landolni - közöltem velük.

"Ha nincs orrfutó, a gép orrát meg kell tartani amíg csak lehet. Amikor az orr már nem tartható fennt, a gép sebessége alacsony lesz. Ezt tudom kontrollálni." A repülésvezető, viszont nem engedélyezte a kényszerleszállást:

- Menj a közelibe, és katapultálj!

"Az üzemanyagom vészesen kezdett kifogyni, de kirepültem 20 km-re. Ott viszont le is állt a hajtóművem. Azonnal jelentettem a leállást is. - Katapult - jött vissza a parancs, és kilőttem magam. Az államat az övrendszer megütötte, de olyan erővel, hogy egy fogam megtört. Ernyő kinyílt. Láttam a reptér három, kúp alakban elhelyezett refletorát. Elfelejtettem, hogy a szélsebesség olyan 15-20 méter/mp és egy kicsit keményen landoltam. Kicsatoltam az ernyőt, leültem, és vártam. Aztán úgy döntöttem, hogy ha látom a fényszórókat nem kell várni, összeszedtem az ernyőt, és elindultam. Igen ám, de rájöttem, hogy azért elég messze vagyok, így inkább elmentem a közeli országútig, és ott álldogáltam a hatalmas ernyőmmel. Egy autó elment... még egy elment... a harmadik megállt, és a reptéri fiúk szálltak ki. - Élsz? - kérdezték. Igen válaszoltam, átöleltek, és arcon csókoltak."

A repülőtérre visszatérve rögtön el kellet volna mondania részletesen az eseményeket, de a politikai helyettes azt mondta:

- Parancsnok, hagyja, majd inkább holnap! Menjünk a lakásomra.

"Yesikov Valerij a politikai helyettes, egy nagyon jó komisszár volt, elmentünk hozzá egy pohár vodkára. Addigra a feleségemet telefonon értesítették, hogy minden rendben, élek, most a komisszárnál vodkázom. Egy-két pohár után a stressz elmúlt, így hazamentem. Otthon megcsókoltuk egymást az asszonnyal, és lefeküdtem. A következő napon jött a bizottság, megtalálták a roncsokat ... az ezred parancsnoka elküldött Yeltsovkába (Novosibirsk mellett) reporvosira. Az orvosi bizottság nem talált semmilyen traumát, úgyhogy repülhettem tovább."

Zuev 1960-ban Szuhoj Su-9 (T-3) elfogó vadásszal repült. Akkor még kevés pilóta repülte ezt a gépet. A 849. ezred volt az első ahol rendszerbe állt, csapatpróba jelleggel, de élesben.

Zuev: "Azt szoktuk mondani: - ez ijesztő... olyan mint egy tigris! - és eleinte nem is volt oktatóváltozata. Magunktól kellett megtanulni, nem volt senki, aki megmutassa milyen hibákat nem tűr el, és miket enged meg a gép. A Su-9U oktató csak három évvel később jött. Addig hat katasztrófa volt, és két katapultálás."

Gépágyú nem volt beépítve, csak 4 db. RS-2US radarvezérlésű rakéta volt függesztve. "A célt végig be kellett sugározni. Bármilyen manővert hajt végre, ha a radar követi, a rakéta megtalálja. A légiharc kiképzés is ennek megfelően volt megtervezve.

Zuev: "Az utolsó pillanatig, 1976 szeptember 3-ig repültem a Su-9-est. 76 december 3-án katapultálnom kellett és fél évet korházban voltam. A katapultáláskor semmi baj nem volt. A helikopter jött, reflektorral megtaláltak. Leresztettek egy kötelet horoggal és a pilótadzseki erre kialakított övére csatoltam. Elkezdték a kiemelést, de valami elszakadt. 15-20 méter magasból lezuhantam, és egy kompressziós csigolyatörés lett a következmény. Összesen kétszer katapultáltam, a második repüléseim végét jelentette. 16 évig repültem a típust! Nem sokat fejlesztették, új célzókészüléket, és nagyobb teljesítményű rakétákat kapott... Ennyi volt az egész..."

Az ezrednél 40-42 pilóta volt, és 50 gép. Javítása nehéz volt, különösen télen, hiszen nem lehetett kesztyűben dolgozni. "Mínusz 35 fokig repülhettünk, alacsonyabb hőmérsékletnél nem, azt a repüléshez, már túl veszélyesnek ítélték, de a szereléseket nem állították le..."

A Szu-9 legfigyelemreméltóbb pozitívuma a sebessége volt: 2 380 km/h. Ugyanakkor a leszállási sebessége is magas volt, 360-380 km/h, ezt kellett tartani landoláskor. Ha a sebesség kissebb, akkor leveri az orrát, ha magasabb, a menetszél letépi a fékernyőt, és kapcsolhatod a vészféket. Akkor viszont a gumi szétdurran, darabjai meg bele a szárnyba az üzemanyagtartályoknál... A szárnytartályok pedig nem voltak öntömítőek. A többi igen."

A Su-9 teljes üzemanyagterhelése 3 680 kg kerozin volt. A repülési idő az alkalmazott rezsimtől függött. Zuev szerint ha felszállástól, landolásig utánégetőt használt, 15-16 perc. Őrjáratozó módban 50 - max. 120 perc között. 120 perc, ha 600-800 km/h sebességgel 10-11 000 méteren repült. A repülőtérhálózat ilyen volt akkor: Kupino: 280 km - Omszk repülőtér. 360 km - Novosibirsk, Novoszibirszk Kansk: 700 km.

"Akkor volt gond, ha a bázistól 400 km-re kellett katapultálni. Az egyik pilóta télen lőtte ki magát, egy fa ágai megakasztották az ernyőjét, és nem tudott lemenni. Súlyos fagyásai voltak, mire rátaláltak. A túlélő készletben volt csokoládé, gyógyszer, konzerv, rádió, kés... hogy mi volt még.. nem emlékszem. Egy PM pisztoly volt még nálunk minden repüléskor."

Erről a disszidens pilótákra terelődött a szó, és Zuev elmesélte Belenko esetét:

"Belenko megtette. A parancsnokság ez idő tájt behívatott 9 oktatópilótát a kupinoi 712., és a kanski 849. ezredtől. Köztük voltam. A parancsnok azt mondta:

- Nos pilóta elvtársak, mit gondolnak ...? Tudják, egy pilótánk... nos, nem is tudom hogyan fogalmazzak - szóval a 11. hadsereg parancsnoka Maltsev hívott, és közölte velem, hogy egy pilóta átrepült Japánba. Jól ismerik a saját pilótáikat? Mit gondolnak? Valamit gondolniuk kell...

... gondoltunk is. Belenko hosszan készült fel erre. Apja Norilskben élt. Belenko meglátogatta egy nyáron, és beszélt neki az amerikaiakról. Mikor visszatért, elkezdődött a képzése a legújabb MiG-25-ös repülőgépre. Bizonyára jó pilóta volt. Belenko összebarátkozott a speciális osztály vezetőjével, egy-két dolgot megtudhatott tőle. Azt szoktuk mondani, hogy "a szerencse a bolondoké és a részegeké" Belenko négy repülésen volt túl, az ötödiknél a kijelölt gép meghibásodott, nem lehetett felszállni vele. A repülési vezető azt mondta: - Szállj be a tartalék gépbe, az teljesen fel van tankolva. - Belenko felszállt, 10 000 méterre emelkedett, majd 300 km-re a reptértől, gyorsan leereszkedett 100 méterre. A radarok elvesztették a jelét. Kis magasságban észrevétlenül áthúzott partvonal felett, és egyenesen Japánba repült. A japán repülőtér rövid volt, így a 25-ös egy kicsit megsérült. Japánok futottak felé, elővette a pisztolyát, és felkiáltott: - Ne gyere közelebb! Keress egy fordítót! - Találtak egyet. Azt mondta neki: - Azért jöttem Japánba, hogy menedéket kérjek, és ez itt egy szigorúan titkos repülőgép, a MiG-25! - Találkozott az amerikai ügynökökkel, akik egy szállítógépen elvitték Amerikába. Állítólag Gerald Ford amerikai elnökkel is találkozott. Azokban az időkben MiG-25 volt a legjobb gép ... Nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem Belenkot megölték, vagy "autóbalesetet" szenvedett.

... Ja, elfelejtettem: a parancsnok még azt mondta:

- A bizottság Moszkvából jött, és megkezdődött pilóták tesztelése... A pilóták nem tudnak semmit, mintha mindenki buta lenne... Értik? Menjenek vissza egységükhöz, ellenőrizzék, hogy pilótáik mit tudnak a gépükről! Akár tudnak, akár nem, azt akarom, hogy buták legyenek!

Erre nevetve azt mondtam neki: - Biztos, hogy ha egy pilótánkat megszerzi az ellenség, el fog mondani mindent amit tud. - Rámordított, hogy ne nevessek. - A pilótáknak muszáj ismerniük a gépet, amit repülnek! - montam, és erre már nem mondott semmit..."

Zuev szerint Belenko szökése után kb egy évvel tervezésre kerülő F-15 egyszerűen egy 25-ös másolat. Szerinte ez Belenko árulásának eredménye.

Zuev a KAL-007 lelövéséről:

"Nem volt szükség a lelövésére. Az egész a parancsnoki lánc hibája volt, kapkodás következménye. Amikor kórházban voltam, a szomszédos 195. ezred pilótái mondták el, mi történt ... A koreai gépet elfogó Su-15-ösnek nem volt saját párja. Ha lett volna, harapófogóba fogják, és így kényszeríthették volna a helyes irányba. Volt ott más gép is, de nem a Su-15 párjaként dolgozott. A földi irányítás parancsait követték, nem volt összhang. - Volt egy hasonló eset is 1978.04.20-án, amikor egy Su-7-es pilóta megrongálta a HL-7429 Boeing 707-est. Utasszállító volt az is, de kényszerleszállást hajtott végre, és nem történt tragédia."

Akkoriban merült fel a vadászgépek vadászbombázó feladatkörű alkalmazása is.

"A pilóták nem örültek. Nem erre voltak kiképezve. Ilyen feladat közben halt meg Kadomcsev a PVO egyik parancsnoka is. MiG-25 vadásszal repült, nem RB-vel, sima vadásszal. Az FAB-500TS bombát kifejezetten a MiG-25-re fejlesztették. Én kaptam vadászbombázó kiképzést, de soha nem repültem MiG-25-össel. Az elfogó MiG-25 feladata az, hogy manőverezés nélkül utólérje a célt és rakétát indítson rá. Az új alkalmazási rezsim szerint most tele volt bombákkal ... Ebben a szerepben használták az irakiak is... A gyakrolatok során aztán kiderült, hogy komoly problémák vannak a pontossággal, ezért felmerült a kérdés, szükség van erre? De ez a legfőbb parancsnokság döntése volt...

Zuev nem repült sok típust. 1954 és 1960 között sok idősebb pilótát leépítettek, sok gépet vontak ki. Zuev ekkor fiatal volt. '60-ra a MiG-15, és a MiG-17 már elavult. MiG-15, és -17, Szu-9, Szu-9U volt Zuev könyvében. Zuev volt az egyetlen az ezrednél, akinek jogosítása volt az oktató Su-9-es változatra: "A Szu-9U nem sokban különbözött a síma vadásztól. Egy kicsit hosszabb volt, hogy legyen hely a második kabinnak. Az oktató ült hátul."

Ekkoriban Zuev már századparancsnok volt, később hat-hét hónapig a 849 IAP helyettes ezredparancsnoka volt. A légierő Akadémiájára nem engedték el, az indok az volt, hogy: "- oda inkább bolondokat küldünk, akik nem tudnak repülni, Te kiváló pilóta vagy, itt kellesz nekünk..." Zuev 34 éves volt, az akadémiát soha nem végezhette el.

"1971-ben a PVO hadsereg parancsnoka megkeresett, és megkérdezte, hogy nem akarok-e ellenőr lenni? - Parancsnok eltárs! Én egy vadászpilóta vagyok. Kész vagyok szolgálni Szülőföldemet, hogy hol és hogyan tudom ezt a legjobban megtenni, azt Önök eldöntik. - Akkor jó... készülj, megkapod az ellenőri státuszt."

Ellenőrként két ezrednél volt felelős a pilóták kiképzésében. Nem a repültetés, hanem a képzés felügylése volt a feladata.

Zuev 1976-os katapultálása után már nem repülhetett. Megkérték, hogy maradjon még két évig, kellett a tapasztalata, és így a teljes nyugdíjat megkaphatta. Alezredes volt már, és nem volt értelme az ezredesi rangot megvárni. 200 rubel nyugdíjat kapott alezredesként. Eleinte tanárként dolgozott Pulkovoban az aerodinamika tanszéken, ez idő alatt hétfőn elment dolgozni, és pénteken jött haza. Amikor hívták a helyi pártbizottsághoz, a temető igazgatását ajánlották fel neki... Ezt a pozíciót elfogadta, így minden nap a családjával lehetett. 2010-ben, a cikk írásakor is ott dolgozott.