Arado Ar 234
 
Címkép: Arado Ar-234B-2 No 140311, USA, Wright Field, 1945 október 14-én. | Forrás: Wikimedia
Arado Ar 234
Arado Flugzeugwerke
 
   Az Arado Ar 234 Blitz (magyarul: villám ) egy sugárhajtású bombázó repülőgép. Ez volt a világ első működő sugárhajtású bombázója, mely a második világháború utolsó éveiben lépett a Luftwaffe szolgálatába.
   Az Ar 234 fejlesztése 1940 második felében a Légügyi Minisztérium felhívására vezethető vissza. Az Arado benyújtotta terveit és a Légügyi Minisztérium le is adta az első megrendelést két prototípusra. Mindkét prototípus 1941 vége előtt elkészült, a Junkers Jumo 004 sugárhajtóművek 1943 februárja előtt nem voltak elérhetők. Az eredeti, felderítő célú Ar 234A után a légügyi minisztérium kérésére kifejlesztették a gyorsbombázó Ar 234B modellt is.
   A hajtóművek miatt az Ar 234 V1 első repülése 1943. július 30-án történt meg. A második prototípus, a V2, 1943. október 2-án lezuhant a Rheine- melletti Münsterben, miután a szárnyban tűz keletkezett és mindkét hajtómű meghibásodott. A repülőgép 1200 m-ről csapódott a földbe, a pilóta meghalt. 1943-ban a V3 harmadik prototípust bemutatták Adolf Hitlernek Insterbergben.
   Az Ar 234-est csak kis példányszámban gyártották, annak ellenére, hogy 1945 végén havi 500 darabot terveztek. Ez a nyersanyaghiánynak volt köszönhető.
   A gyártósorok felállítása után 20 darab B-0 gyártás előtti repülőgép leszállítása történt meg június végére. 1944 közepe és a konfliktus vége között mindössze 210 repülőgépet építettek. 945 februárjában a gyártás átállt a C változatra.
 
   Arado Ar 234 szolgálatban
 
   Az első egység, melyet felállítottak a III/KG 76 volt, 1944 májusában. A személyzetet a frontvonalból kellett kivonni. A felszállások sok balesetért voltak felelősek, melyek gyakran végzetesek voltak a katapultülés hiánya miatt. A pilótának a padlón lévő nyíláson keresztül kellett kimenekülnie. 1944 augusztusában számos Ar 234 prototípust küldtek ki felderítő küldetésekre. Ezek a felderítő repülések segítettek felmérni a szövetségesek haditengerészeti inváziójának lehetőségét Hollandiában. A gép nagy sebessége és magassága miatt a szövetséges vadászgépek nem tudták elfogni őket.
   1944 őszén az első Ar 234B-k is szolgálatba álltak. A korai küldetések közé tartoztak Németalföldön , az antwerpeni dokkoknál és egy brüsszeli vasútállomásnál végrehajtott támadások. A típust közvetlenül a szövetséges egységek ellen használták a Bulge-i csata során. 1945 januárjában az Ar 234-esek tüzérségi állásokat támadtak Bastogne-tól északra. Egy hónappal később a szövetségeseknek sikerült elkapniuk egy Ar 234-et, miután azt egy Republic P-47 Thunderbolt lelőtte.
   1945 márciusában a szövetségesek elfoglalták a remageni Ludendorff hídat. A hidat folyamatosan támadták III/KG 76 Ar 234-esi, amelyek 1000 kg-os bombákat dobtak le. A legtöbb támadás pontatlan volt, és súlyos veszteségeket szenvedtek el a földi légelhárítástól az alacsony magassága miatt. A típus Észak-Olaszországban is akcióba lendült. Az Ar 234 egészen Németország 1945. május 8-i megadásáig repült. Sok gép veszett el felszálláskor vagy leszálláskor, mert leginkább ekkor támadták meg a Szövetséges vadászok őket. Ilyenkor a gépek lassan, és egyenesen repültek.
 
   Arado Ar 234 - fontosabb típusváltozatok
 
   Arado E370
Az RLM számára benyújtott javaslattervezet.
   Ar 234A és a V sorozatok 1-től 5-ig.
Az A típust nem gyártották. A súly csökkentése és a belső üzemanyag maximalizálása érdekében az Arado 234A nem kapott futóművet, ledobható, un. kocsit használt. A viszonylag karcsú törzsben a belső tér hiánya miatt az 1500 kg-os bombákat inkább külső pilonokon kellett szállítani. Az Arado becslése szerint a gép maximális sebessége 780 km/h volt 6000 m-en, szolgálati magassága 11 000 m, és hatótávolsága 1995 km. A repülőgép tervezett tömege körülbelül 8 tonna volt.
   Ar 234 V6/V8
Az Ar 234 négymotoros konstrukcióihoz készült prototípusok.
   Ar 234 V7
Az Ar 234B első prototípusa.
   Ar 234 V9-V11
Az Ar 234B sorozatgyártású repülőgépek reprezentatív prototípusai, a V9 az első visszahúzható tricikli futóművel rendelkező repülőgépváz.
   Ar 234 V15
Egyetlen B-szériás repülőgépvázat szereltek fel 2 db BMW 003-as motorral a motorfejlesztési teszteléshez, és állítólag egy új szárny teszteiben is repült.
   Ar 234B-0
20 előszériás gép.
   Ar 234B
Ar 234B V9 jelű prototípusa 1944. március 12-én repült először. Ez volt az első, amely behúzható tricikli futóművet kapott, az törzskerék előre, a törzs középső részébe, az orrkerék pedig hátrafelé húzódott be. A pilótafülke nem biztosított a pilóta számára kilátást hátrafelé, így a hátsó lőfegyvereket a pilótafülke tetejére szerelt periszkópon keresztül irányították. A hátsó lövegrendszert a pilóták haszontalannak találták, és az Ar 234B-ből végül kihagyták. A gép törzsét kicsit kiszélesítették a behúzható futómű miatt.
   Ar 234B-2/N
Néhány Ar 234 B-2 repülőgépvázat úgy módosítottak, hogy éjszakai vadászgépként szolgáljanak. Az Ar 234B-2/N jelzésű gépeket Nightingale VHF-sávú radarral szerelték fel, a FuG 218 "Neptun" csökkentett dipólusú, szabványos Hirschgeweih nyolcdipólusú VHF-elem változatával. Sávos radar antennarendszerrel, egy pár előretüzelő 20 mm-es MG 151/20 gépágyúval és egy Magirusbombe konform lövegrekeszben a törzs hátsó részén. A radarrendszert a radarkezelő működtette egy hátsó szűk rekeszben. A gépek közül kettő a Kommando Bonow-nál, a Luftflotte Reich kísérleti tesztegységénél repült. A hadműveletek 1945 márciusában kezdődtek, de a repülőgép nem volt alkalmas éjszakai harcra, és nem ért el légiharban eredményeket.
   Ar 234 V13-V20
Az Ar 234C prototípusai négy BMW 109-003-as hajtóművel.
   Ar 234 V21-V30
C-sorozatú fejlesztések. A V26 és V30 vastag profilú fa és vékony profilú fém lamináris áramlási szárnyakkal rendelkezett.
   Ar 234C
Az Ar 234C-t négy 625 kg-os BMW 003A motorral szerelték fel, amelyek a nyolcadik prototípuson alapuló kétmotoros gondolákba voltak szerelve.. Ennek az elsődleges oka az volt, hogy a Junkers Jumo 004-eket felszabadították a Me 262 számára, de a felszállási teljesítményt is közel 31 300 N (7 040 lbf) javította. Továbbfejlesztett pilótafülke, a tető enyhén kidomborodó körvonalával, a periszkóp visszahúzható burkolatával, valamint egyszerűsített ablakkialakítással (a 13 üvegpanelt, 8-ra csökkentve) látták el.. A BMW sugárhajtóművei a végsebességet körülbelül 20%-kal javították.
Az Ar 234C V19 jelű prototípusa 1944 októberében végrehajtotta első repülését. A háború végére mindössze 14 C-szériás repülőgépváz készült el, amelyeknek kevesebb mint fele volt hajtóművel felszerelve. A rendszeres tesztrepülések sem kezdődtek el.
   Ar 234C-4
Fegyveres felderítő változat, két kamerával, négy darab 20 mm-es MG 151/20 ágyúval felszerelve.
   Ar 234 C-5 Berlin N.
Javasolt C-5 FuG 244 Berlin-N forgó radarral a gép tetején, korai figyelmeztető és vadászirányító szerepre.
   Ar 234D
Az Ar 234D-t kétüléses repülőgépnek szánták, mely a B-szériás törzsre épült, de megnövelt pilótafülkével, kevesebb üvegezéssel és erősebb Heinkel HeS 011 hajtóművel. Nem került gyártásba.
   Ar 234P
Az Ar 234P-t kétüléses éjszakai vadászgép-változatnak szánták, a D-sorozatú pilótafülkével. A tervezési szakasznál nem jutottak tovább, egy sem készült.

 
   140312 számú Ar 234-es
   A képen látható gép személyzete megadta magát a RAF-nak. Ez a gép a dániai Grove-ban állomásozó II/KG76-hoz tartozott, és Norvégiába repült több más Luftwaffe repülőgéppel, hogy elkerülje a megadást a dániai brit szárazföldi erőknek. A 140312 számú Ar 234-est a norvégiai Sola reptéren, Stavangerben személyzete 1945 május 5-én átadta Watson RAF ezredesnek. Solából a franciaországi Cherbourgba repült 1945. június 24-én és négy másik Ar 234-es csatlakozott hozzá a brit HMS Reaper repülőgép-hordozó fedélzetén, majd az USA-ba szállították. Freeman Fieldre 1945. augsztus 1-én érkezett, majd jelölése FE-1010 lett.
   1946. augusztus 1. után több mint 20 óra tesztrepülést teljesítettek a repülőgéppel Wright Fielden. 1946. október 16-ig tartottak a tesztek, ezután az F-TR-1139-ND jelentést 1947 februárjában adták ki. 1947-ig a Wright Field bázison maradt, amikor áthelyezték az illinoisi Park Ridge állambeli Orchard Place repülőtérre. 1949. május 1-én a gépet Fred J. Ascani alezredes Park Ridge-be repülte, ahol egy múzeumi raktárba került. Ascani két másik pilótával együtt a teszteken is repülte a gépet.
   Ez a repülőgép jelenleg a Nemzeti Repülési és Űrkutatási Múzeum Silver Hill-i létesítményében van, restaurálása 1989 elején fejeződött be. Egy KG76-os repülőgép jelöléseit kapta, „F1+GS” kóddal.
   Bob Cardenas, Wright Field (fotó Neil Corbett)
   Fred Ascani, Wright Field (fotó Neil Corbett)
FE-1010 "USA 40" W No 140312. Forrás: Indiana Military

 
Arado Ar 234
 
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
 
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234
 
Arado Ar 234
Arado Ar 234
Arado Ar 234 P-5
Arado Ar 234 R
Ar 234 C-3
Arado Ar 234
 
Arado Ar 234
       
Arado Ar 234
 
Arado Ar 234
Arado Ar 234
     
Freeman Field
 
Freeman Field
Arado Ar 234
Restaurálás alatt
   

 
   Arado Ar E.377
 
   Arado E370
   Az Arado, a Rheinmetall-Borsiggel együttműködve, egy egyszerű siklóbombát terveztek, melyet repülőgépről lehetett ledobni. Ez lett az E.377. Indítása többnyire az Ar 234-ről történt. Az E.377 fából készült. A törzs kör keresztmetszetű és szivar alakú volt. A célponthoz érve az Ar 234-es lerobbantotta a rögzítőket, elengedte a bombát, majd egy vezérlőeszköz segítségével a célpontra vezették.
 
  Forrás: Luftvaffe46
 
Források:
Indiana Military
Wikipedia
 
 
© Légibázis Since 1998