| Címkép: F-8 Crusader | Forrás: NetSearch |
|
|
| 4500 méter zuhanás ernyő nélkül - 1963. június 19. |
| Amikor minden meghibásodik |
|
| Egy F-8 Crusader pilóta története a Csendes-óceán felett |
|
| A pilóta: 1°Lt Cliff J. Judkins III, 26 éves, 323. század |
| A gép: F-8E Crusader BuNo 150298, United States Marine Corps (USMC). |
| Felszállás: NAS El Toro, CA/FS 323. Cél: Naval Air Facility Atsugi , Japán |
| Az esemény helye: 965 kilométerre a kaliforniai partoktól |
|
|
| Egyes források szerint az eseet 1963. 06.19-én, más források szerint 21-én történt. Az Aviation Safety Network adatbázisa 19-re teszi az eseményt. |
| |
| Az egész ragyogó napfényben kezdődött, amikor az F-8 Crusader gépemet 6100 méterrel a Csendes-óceán felett egy mély hasú KC-130 tanker mögé böktem. Rövid pozíciókeresés után létrejött a kapcsolat, és sebességemet a tankeréhez igazítottam. A csatlakozás kecses volt, szép ívben mentem rá, és hamar elkaptam a kosarat. |
| A tankolás szükséges és rutinszerű is volt, Kaliforniából Hawaiira kellett repülnöm. A teljes 323-as vadászosztagot egyéves hadműveleti időszakra a Távol-Keletre irányították. Ezt a küldetést „Trans-Pac” néven emlegették, ami azt jelenti, hogy a repülőgépek átrepülik a Csendes-óceánt. Évek óta bejáratott út volt ez. |
|
 |
| Cliff Judkins - középen. A kép nem sokkal a felszállás előtt készült. |
|
| Miután csatlakoztattam a tankerhez, az üzemanyagmérők megmozdultak, jelezve, hogy minden rendben van, jön a nafta. A pilótafülkében nyugodt és magabiztos voltam. Ahogy körülnéztem, egy pillanatra különleges érzés fogott el: itt voltam, mint egy nem kívánt gyermek egy hatalmas anya köldökéhez ragaszkodva, és 370 km/h-val repültünk az égen. Messze alattunk egy megtört felhőréteg volt, amely a Csendes-óceán felett szűrte a napfényt. A fülhallgatómban hallottam repülésvezetőnket, Van Campen őrnagyot, amint DK Tooker őrnaggyal beszélget, aki a haditengerészet rombolóján tartózkodott. Tooker őrnagy előző nap katapultált gépéből, ugyanezen a területen, amikor F-8-asa kigyulladt alatta ugyanilyen tankolás közben. Akkor még senki sem tudta, miért gyulladt ki Tooker gépe. Mindannyian azt hittük, hogy egyszeri eset volt, de egy dolgot biztosan tudtunk, nem pilótahiba. Ennek a balesetnek valamiféle mechanikai meghibásodásnak kellett lennie, de mi? A századunknak tökéletes biztonsági mutatója volt, és nagyon zavart a tegnapi eset. |
 |
| - Tizenegy perc a kötelező lecsatlakozási pontig – mondta a tanker parancsnoka. |
| Megnéztem az üzemanyagszint-mérőt, minden normálisnak tűnt. Arra gondoltam, hogy néhány óra múlva már mindannyian a Kaneohe Tiszti Klubban fogunk vacsorázni Hawaii-i Oahu-n, majd egy rövid pihenő után folytatjuk 6000 mérföldes (9656 km) túránkat Midway és Wake Islanden keresztül Atsugiba, Japánba. |
| - Kilenc perc a kötelező lecsatlakozási pontig! |
| Az üzemanyagmérő azt mutatta, hogy a tankok majdnem tele vannak. Észrevettem, hogy a gázkar kicsit beragad. Ez szokatlan volt, mert eddig kényelmesen laza volt. Aztán egyre szorosabb lett, ahogy próbáltam finoman mozgatni... és akkor - PUAFFF - egy robbanást hallottam.
Láttam, hogy a fordulatszám-mérő leesik, és a hajtóműkiömlő hőmérséklete pedig csökken. A hajtómű elvesztette erejét, aztán leállt. A tűzjelző lámpa (a pilóták pániklámpának hívják) felvillant. Ez nem pozitív. A tűzoltórendszer működésbe lépett. Megnyomtam a mikrofon gombot, és azt mondtam: |
| - Itt Jud. Van egy hajtóműleállásom! |
| A rádióm meghalt; nem hallottam semmit. Szerintem ők sem hallottak engem. Eközben leváltam a tankerről és lapos merülésbe vittem a repülőgépet, hogy felgyorsulva újraindítsam a hajtóművet. Szükségem volt néhány másodpercre is, hogy gondolkodjak. Megrántottam a fogantyút, amely beindította a levegővel hajtott vészgenerátort, az úgynevezett Ram Air Turbine-t (RAT), remélve, hogy gyújtást kapok a légi indításhoz. Kattogást hallottam, és a fordulatszám-jelző lassan emelkedni kezdett, ahogy a hajtóműkiömlő hőmérséklete is. Ez pozitív volt. Egy pillanatig azt hittem, minden rendben lesz. De a fordulatszám-jelző bizonytalanul lógva billeget 30 százalékánál, és nem volt hajlandó feljebb menni. Ez közel sem elég a repüléshez. Rontotta a helyzetet, hogy a tankerről lecsatlakozva - mint a víz a vödörből - igen sok üzemanyag ömlött a tetőre. Ez sem volt normális. Hirtelen újra bekapcsolt a rádióm (a vészgenerátortól már kapott áramot), és hangok záporoztak a fülhallgatómban. |
|
| - ... Jud, te égsz, tűnj a pokolba onnan! |
| Üzemanyag ömlött a repülőgépemből; mindenhonnan. A kiömlőből; a szívócsatornából; a szárnyak alól, a gép kiggyullad mögöttem és egy hatalmas, félelmetes tűzcsóvát húzott. Arra gondoltam: "Ez nem történhet meg velem!" |
| - Jud, ég a géped, kifelé onnan! |
|
| Rádión folyamatosan sürgettek, hogy katapultáljak, hagyjam el a gépemet. Megnyomtam a mikrofon gombját, és jelentettem, hogy katapultálok. Levettem a kezeimet a repülésvezérlőkről, és a fejem fölé nyúltam az elsődleges foggantyúhoz, amely elindította a kilökődési műveletet. Keményen lehúztam az arcomra, és vártam a hatalmas rúgást a fenekemen, amitől kirepülök. Nem történt semmi! A katapultálási sorrend első része, a kabintető dobása nem történt meg. Még mindig a helyén volt, úgy, ahogy én is. A meglepetés csak egy tizedmásodpercig tartott. Lenyúltam a térdem közé a másodlagos kilövő fogantyúért, és erőteljesen meghúztam. Megint nem történt semmi. Ez nagyon meglepő volt. Mind az elsődleges, mind a másodlagos eljárás kudarcot vallott, és bentragadtam az égő gép pilótafülkéjében. A gép ekkor már meredek, 60 fokos süllyedésben volt. Most először éreztem, hogy pánik akar feltörni bennem. Tudtam, hogy tennem kell valamit, különben meg fogok halni. Nem láttam kiutat. Nagy erőfeszítéssel összeszedtem a gondolataimat, és megpróbáltam kitalálni valami megoldást. |
|
|
|
| - Tedd le a repülőt! Tedd le az óceánra! |
| Biztosan a tankerről vagy a lenti rombolóparancsnokok egyikétől jött az adás, mert minden sugárhajtású pilóta tudja, hogy tengerre szállni egy sugárhajtású géppel, és azt még túl is élni... hát erre igen kicsi az esély. A repülőgép nagyon magas sebességgel ütközne a víznek, bebicskázna, és elsüllyedne, mint egy kő. Ja, és általában fel is robban becsapódáskor. |
|
| Megragadtam a botkormányt, és vízszintesbe hoztam az égő repülőgépet. Aztán újra megrántottam a másodlagos fogantyút, hogy megpróbáljam kilőni a tetőt és elindítani a katapultálási folyamatot, de ekkor sem történt semmi. Egyetlen kiút maradt, az, hogy manuálisan dobom a tetőt, és megpróbálok kiugrani katapultálás nélkül. Nem tudtam olyan Crusader pilótáról, aki valaha is alkalmazta volna ezt a második világháborús menekülési módszert. Azt tanultuk, hogy ez szinte lehetetlen egy sugárhajtású gépnél. Persze, a pilóta kiszállhat, de a hatalmas, 20 láb magas farokrész szinte biztos, hogy felszeleteli a pilótát. A kétségbeesésem egyre nőtt, és minden olyan terv, amely egy szemernyi sikert is kínált, jobbnak tűnt, mint tengerre szállni. |
|
| Kézzel leválasztottam a kabintetőt, ami nagy süvöltéssel eltűnt a fejem fölül, soha többé nem láttam. Mielőtt megpróbáltam volna kiszabadulni a kabinból, úgy irányítottam a gépet, hogy kissé oldalirányú csúszásban repüljön: az orr magasan, a farok kissé jobbra. Ekkor felálltam az ülésen, mindkét karomat az arcom elé tettem. A légáramlat szinte kiszívott a gépből. Összerándultam, mert arra számítottam, hogy a farok kettévág, de hál' istennek, ez nem történt meg! Egy pillanat alatt tudtam, hogy ezt megúsztam. |
|
| Vártam ... és vártam ... amíg 420 km/h-val zuhanó testem lassulni nem kezdett. Meghúztam a D-gyűrűt az ejtőernyőn. Ez a manuális nyitás, akkaor kell meghúzni, ha az ülés nem működik el automatikusan. Felkészültem a nyitás rántására, majd hangos pukkanást hallottam magam felett, de még mindig nagyon gyorsan zuhantam. Ahogy felnéztem, láttam, hogy csak a stabilizáló ernyő oldódott ki, ami biztosítja a lassulást és a stabilizálja zuhanást a főernyő nyitásáig. De aztán megborzongtam a rémülettől, mert azt is láttam, hogy a 24 láb hosszú főernyő csak csapkodott a szélben, és belegabalyodott a saját hevederjeibe. Nem nyílt ki! Kétségbeesetten ráztam a hevedereket, hogy történjen valami az ernyővel. Nem sikerült. Magam felé húztam, birkóztam velük, mindent megtettem, de az ejtőernyő nem nyílt ki. Eközben sziklaként zuhantam az óceán felé. Lenéztem. Még bőven volt hátra a tengerszint feletti magasságból. Frusztráló és émelyítő érzésem támadt, össze akartam szedni a gondolataimat, de közben úgy éreztem, hogy az esésem ismét felgyorsult. Észrevettem egy hullámgyűrűt az óceánban, fehér hab volt a közepén; aztán rájöttem, hogy itt csapódott vízbe a gépem. Megint megráztam a hevedereket, de a száguldó levegő szorosan egy kötegben tartotta az ernyőt. Kezdtem ráébredni, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és az nem fog kinyílni. Gyorsan süllyedtem az alacsony felhőkön keresztül. Most már semmi nem volt köztem és az óceán között. Ezt látom majd utoljára. |
|
| Nem emlékszem, hogy megfelelően elhelyezkedtem volna, vagy akár felkészültem volna az ütközésre. Sőt, egyáltalán nem emlékszem, hogy vízbe csapódtam volna. A következő dolog, amire emlékszem, az, hogy éles, magas fütyülést hallottam, és fájni kezdett a fülem. |
|
| Hirtelen nagyon fáztam. A testemet érő heves fájdalom miatt egy pillanatra elájultam, de a víz észhez térített. A tudatnak abban a hátborzongató félvilágában azt gondoltam: Élek? Úgy döntöttem, igen, azt hiszem, még igen... Ez kitisztította az érzékeimet. Elkezdtem köhögni. A Mae West a derekam körül felfújódott. Arra a következtetésre jutottam, hogy az éles, sípoló hang a CO2-palackokból távozó gáz volt, miközben az feltöltötte a mentőmellényt. Sürgető érzés kerített hatalmába, mintha lenne valami feladat, amit el kellene végeznem. Aztán eszembe jutott, hogy mi az. Levágni az ernyőt. Az ejtőernyő kirántott a víz alól, de utána már csak akadályozott. Le kell vágnom a hevedereket, mielőtt lehúznak a mélybe. Megpróbáltam lenyúlni a késemért, ami a repülőruhám térdzsebében volt. Ekkor vettem észre, hogy súlyosan megsérültem. A fájdalom hirtelen elviselhetetlen lett. Eltört a hátam? Megpróbáltam kissé meghajlítani, és újra éreztem a fájdalmat. Megpróbáltam mozgatni a lábamat, de képtelen voltam rá. Mozdulatlanok voltak, ám éreztem, ahogy a csontok egymásnak feszülnek bennük. Nem volt esélyem megszerezni a kést, de volt egy kisebb a ruhám felső zsebében. Nagy nehézségek árán elővettem, és vágni kezdtem az engem körülvevő spagettiszerű kötelek zűrzavarát. Miután kiszabadultam az ejtőernyőből, keresni kezdtem a túlélőcsomagot. Egyszemélyes mentőtutaj, néhány dobozos viz, élelmiszer, horgászfelszerelés és festékjelzők. A festékjelzők megszínezik a vizet, hogy segítsenek a mentőcsapatnak megtalálni a pilótát. A felszerelésnek a csípőmön kellett volna lennie, de nem volt ott. A vízbecsapódáskor leszakadhatott. Eszembe jutott, hogy "Vajon meddig tart ki a Mae West?" Tudtam, hogy gyors segítségre van szükségem. A sós vizet, amit lenyeltem, hatalmas kőnek éreztem a beleimben. De a legrosszabb az, hogy itt voltam, teljesen egyedül, majdnem ezer kilométerre a parttól, és a Csendes-óceán mély hullámaiban sodródtam. A Crusader ezer méterre süllyedt az óceán fenekére. |
|
| Átgondoltam az eseményeket. A magasban történt robbanásnak nem kellett volna megtörténnie. A kilövő mechanizmusnak működnie kellett volna. Az ejtőernyőnek ki kellett volna nyílnia. Ezeknek nem lett volna szabad megtörténnie. Egyiknek sem, pláne így egyszerre. Három nagy katasztrófát éltem túl egy repülés során.... |
| Tíz perc múlva hallottam egy légcsavaros repülőgép zúgását. A pocakos, négymotoros tanker került a látókörömbe, nagyon alacsonyan repült. Néhány zöld festékjelzőt és néhány füstfáklyát dobott le a közelemben. A fejem fölött körözött, majd ledobott egy felfújt mentőtutajt körülbelül 50 méterre tőlem. |
| Nagyon megörültem, és megpróbáltam a tutaj felé úszni, de nem sikerült. A tanker tett még egy kört, és ledobott egy újabb tutajt hozzám közelebb. Azt sem tudtam elérni. A víz egyre hidegebb lett, és egyre jobban fáztam. Az órámra néztem, de a törhetetlen kristály összetört, a mutatók leszakadtak. Megpróbáltam ellazulni, és átadni magam a Csendes-óceán hullámainak. Akár élvezhettem is volna, hogy feljutok a hullám csúcsáig, aztán finoman lecsúszok a következő hullámvölgybe, de szinte elviselhetetlen fájdalmaim voltak. Eszembe jutottak a szavak, amelyeket Fields választott sírfeliratának: Összességében inkább Philadelphiában lennék... |
|
| Körülbelül egy óra múlva megjelent a parti őrség kétéltű repülőgépe, áthúzott felettem, majd körbe repült. Úgy nézett ki éppen arról dönt, le tud-e szállni vagy sem. De a tenger erősen hullámzott és tudtam, hogy nem fog leszállni. Aztán nagyon alacsonyan jött vissza, és ledobott egy újabb tutajt, amire egy 200 méteres zsinór volt rögzítve. A zsinór vége alig tíz méterre lebegett tőlem. Finoman, csak a karomat használva eveztem hátrafelé. Megtaláltam a kötelet, elkaptam, és magamhoz húztam a tutajt. Már a próbálkozás előtt tudtam, hogy fizikai állapotom miatt nem tudok majd bemászni a tutajba. Sikerült jól megkapaszkodnom az oldalán, és ez biztoságérzetet adott.
|
|
| A parti őrség kétéltűje felemelkedett, és elrepült. Később megtudtam, hogy egy aknaszedő felé tartott, amely a Csendes-óceán nyugati részéről tartott vissza az Egyesült Államokba. Ám a repülőgép pilótája nem tudott a hajó rádiófrekvenciájára hangolódni. Ez a zseniális pilóta ekkor leeresztett egy hosszú kötelet, elhúzta a USS Embattle orra előtt és elkanyarodott. Aztán újra. Az aknaszedő kapitánya megértette, a gép mutatni akar valamit, és teljes sebességgel elindult a hidroplán által repült irányba, vagyis felém. |
| A USS Embattle két és fél óra alatt ért ide, és ez idő alatt végig eszméletemnél voltam. Egy hullám csúcsán billegve vettem észre az aknaszedőt. Mikor a közelembe ért, ők is észrevettek. Hamarosan egy hosszú rúd nyúlt ki kötelekkel, és láttam, hogy narancssárga mentőmellényes matrózok függenek rajta. Egy szakállas férfi fekete gumiruhában vízbe ugrott és hozzám úszott. |
| - Megsérültél? - kérdezte. |
| - Igen - válaszoltam. - A lábam és a hátam. |
| Ekkor már nagyon fáztam, és aggódtam a lábaim folyamatos zsibbadása miatt. A megmentés küszöbén ismét elájultam, mert csak halványan emlékszem, hogy felemeltek a hajóra. Kiterültem a hajó fedélzetére, és levágták a repülőruhámat. |
| - Ne nyúlj a lábamhoz! Ne nyúlj a lábamhoz! - valami ilyesmit mondtam. |
| Valaki adott egy morfiumos injekciót, és ez megszüntette az extrém fájdalmaim nagy részét. A hajónak nem volt saját orvosa, de egy órával később a gyengélkedőn egy férfi hajolt felém, és kérdezősködni kezdett. Orvos volt, a USS Los Angeles cirkálóról érkezett, amely a környéken hajózott. |
| - Hosszú heg van a hasadon. Hogyan került oda? - kérdezte. |
| Meséltem neki egy négy évvel korábbi texasi súlyos autóbalesetről, és hogy akkor távolították el a lépem. A doki felmordult, és további kérdéseket tett fel, miközben folyamatosan vizsgált. Aztán azt mondta: |
| - Át kell mennünk a USS Los Angelesre... |
| Valahogy befektettek egy dróthordágyba, és egy helikopterrel átvittek. A Los Angeles gyengélkedőjén adtak még egy adag morfiumot, és elkezdtek mindenféle tömlőt a testembe szúrni. Az intenzív, határozott, de aggódó hangokból arra gondoltam, hogy nagyon tartanak valamitől. Testhőmérsékletem alaposan lecsökkent; a testem sokkot kapott. Az orvosok az éjszaka folyamán mellettem maradtak. 15 percenként mérték a vérnyomásomat. Képtelen voltam aludni. Végül kihánytam egy liter vagy még több tengervizet. Ezek után a közérzetem enyhült egy kicsit. |
| Az orvosi csapatot hallgatva, össze tudtam rakni sérüléseim természetét. A bal bokám öt helyen tört el. A jobb bokám három helyen. A bal lábamban egy in elszakadt. A jobb medencém eltört. Eltört a 7-es számú csigolyám. A bal tüdőm részben összeesett. Sok vágás és zúzódás volt az arcomon és a testemen, és a beleim, veséim összeestek.
|
| Másnap reggel Dr. Valentine Rhodes elmondta, hogy a Los Angeles kb. 150-160 kilométerre van a kaliforniai Long Beachtől, ahol a USS Haven kórházhajó dokkol. Helikopterrel odavisznek. Aznap délután fél háromkor átraktak egy tengerészgyalogsági helikopter deszantterébe, és felszálltunk a USS Los Angeles helikopter-platójáról. |
| A Haven fedélzetén az orvosok lerohantak több tűvel, csövekkel és egy röntgenkészülékkel. Az állapotomra adott reakciójuk sokkal optimistább volt, mint amire számítottam. Ekkor összetörtem. Néhány könnycsepp jelent meg az arcomon a megkönnyebbüléstől, a kimerültségtől. Menekülésemért hála minden kéznek és Istennek. Néhány hónapon belül rendbejöttem. Bokám acélcsapok segítségével került a helyére. A csigolyám összeforrt. A részben összeesett bal tüdőt rendbehozták, a veséim és a beleim ismét működtek. |
|
| A baleset körülményeit a tengerészgyalogság kivizsgálta. Rájöttek mi okozta Tooker őrnagy és az én balesetemet. A meghibásodott az üzemanyagtöltő rendszer automatikus leválasztási rendszere. Az F-8 fő üzemanyagtartálya gumiból készült. Amikor a lekapcsoló relé meghibásodott, lehetővé tette a tartály túltöltését, ami úgy kipukkadt, mint egy léggömb. Ez okozta a tüzet és a lángokat. Soha nem fogjuk megtudni, miért nem működött a katapultülés, mivel az óceán fenekén van. Az ejtőernyő meghibásodása is rejtély. Ezekre már nem derül fény.
|
| Szerencsésnek érzem magam? Ez a szó nem is megfelelő. Túlélni egy 4500 méteres zuhanást csak stabilizáló ernyővel, elég tisztességes szerencse. Folyton arra jár az agyam, amit Dr. Rhodes mondott nekem a Los Angeles-i gyengélkedőn azokban a zord és kétségbeesett órákban: ha katapultáltam volna, a lépem szinte biztos, hogy felreped és elvéreztem volna. A századunk 25 pilótája közül én vagyok az egyetlen, akinek nincs lépe. Szóval a szerencse szó most új értelmet nyert számomra. |
| Meglepő módon Cliff Judkins nemcsak túlélte ezt a megpróbáltatást, hanem vissza is tért. A balesetet követő hat hónapon belül ismét F-8 Crusaderrel repült. Miután elhagyta a tengerészgyalogságot, felvették pilótának a Delta Airlines-hoz, és kapitányként onnan ment nyugdíjba. |
| A cikk szerzője, Ron Knott író: |
| Köszönet Cliff Judkinsnak, hogy megosztotta velem megmenekülésének történetét és köszönet, hogy a könyvében közreadott események leközlését engedélyezte.
Végezetül: Köszönet és Isten áldja ezt a férfit hazánk érdekében végzett szolgálatáért. |
| Ez a cikk 2009. május 23-án jelent meg, és angolul a USS Los Angeles honlapján olvasható. |
 |
|
|
| Tankolás KC-130 tankerrel |
|
|
|
|
 |
|
|
| USCG SA-16 Albatros. Ilyen hidroplán talált rá. |
|
|
|
|
 |
|
|
| USS Embattle - az aknaszedő |
|
|
|
|
|
| Kapcsolódó cikkek a Légibázis oldalán: |
|
|
|
|
